Minden címke 103


Mutasd az összes cikket...

Munkálatok a kerti tavunkkal ősszel

Manapság egyre több kert éke az aranyhalakkal teli kerti tó, partján üldögélve a gondolatainkba merülhetünk, megnyugodhatunk a stresszes mindennapok után. Ám eme csodás díszét a kertünknek bizony fel kell készítenünk a télre!

Beszéljünk először a halakról! Amikor a hőmérséklet 15 C0 felett van heti 3-4 alkalommal etessük őket, 10-15 C0 között elég heti egyszer, amikor pedig a kölső hőmérséklet 8-10 C0 alá süllyed tartósan, akkor a halak a tó aljára húzódnak, hogy átteleljenek. Ha a halakat olyan etetőkeretből etetjük, amelyek a felszínen lebegnek, akkor később a tó takarításánál sokkal könnyebb dolgunk lesz, hiszen úgy a haleledel nem sodródik a tófenék kövei közé. Vigyázat! Csak olyan kerti tavakban hagyjuk a halakat télre is, amelynek mélysége minimum 110 cm, az ennél sekélyebb tavakból halásszuk ki és tegyük akváriumba őket. Valamint figyeljük a szaporulatot, és korlátozzuk a tavunkban élő halak számát.

A szerves anyagok eltávolítása a téliesítés első lépése, hiszen ezen anyagok bomlása egyrészt oxigénhiányt okoz a tóban, másrészt nagy szerepe van a több szempontból is káros algásodásban. A fákról, bokrokról lehulló falevelek tóba esését a felszín fólia vagy háló-takarásával akadályozhatjuk meg, mely fóliát vagy hálót a levélhullás befejeződésével távolítsunk el. Ha hálót használunk, akkor azt ne engedjük a tó vizébe lógni, és rendszeresen szedjük le róla a rá hulló szennyeződéseket.

Azok az évelő növények, melyek itthon vad környezetben is megtalálhatók ( pl. nád, vagy mocsári boglárka) jól viselik a hideget, szépen áttelelnek különösebb gondozás nélkül, mindössze arra figyeljünk, hogy az elszáradt, elpusztult részeit távolítsuk el, azok semmiképpen ne kerüljenek a tó vizébe.


Az úszó növények egynyáriként viselkednek, ezért őket vízzel teli dézsában fagymentes helyen teleltessük át.

A tavak legpompásabb virága a tündérrózsa körülbelül 60cm-es vízmélység alatt gond, károsodás nélkül áttelel, itt is csak a sárguló részek eltávolítására kell gondot fordítanunk.

A tél beállta előtt a tavat a szokásos módon takarítsuk ki, iszaptalanítsuk, majd a berendezéseket is tisztítsuk meg (szűrőket, vízforgatókat stb.). A szűrőket szárazra törölve tegyük el télre.

A tófelszín befagyását akadályozandó egy kisebb teljesítményű forgatószivattyú üzemeltetése, amely a tó alsóbb rétegeiből a melegebb vizet a felszínre cirkuláltatja, egész télen szükséges lehet. A tófelszín teljes befagyását mindenképp akadályozzuk meg, hogy ne zárjuk el az oxigént a tó alján telelő halak és növények elől, valamit hagyjunk utat a felszabaduló gázoknak a felszínre távozni, nehogy károsítsák a tavunk élővilágát.

Bár egy jól megtervezett, kivitelezett és felszerelt tavat önmagunk is tudunk gondozni, mégis mivel annyi apróságra kell odafigyelni és ha valami oknál fogva mégis szükségessé válik, bizony nem kis összegbe kerül újratelepíteni, így azt ajánljuk, a tavunk gondozását bízzuk szakemberre.

Olvasson szolgáltatásinkról, kattintson ide: Szolgáltatásaink - Kertfenntartás
Tekintse meg az általunk készített kerteket, kattintson ide: Galéria - Kertfenntartás


Forrás:
rrockyard.net, encrypted-tbn3.gstatic.com, tayloredfibers.files.wordpress.com